Új, online elérhető kurzusok! –> 

Dr. Váradi Éva

SENIOR COACH, SZUPERVIZOR

EMCC EIA senior coach

KAPCSOLAT

Adatkezelés*:

11 + 15 =

Nemzetközileg akkreditált senior coach és szupervizor vagyok. Az Alkalmazott Coaching Akadémia® megalapítója és vezető oktatója. Több ezer óra üléstapasztalattal rendelkezem, amely során rendkívül diverzív ügyfélkörrel tudtam hatékonyan együtt dolgozni. Korábbi munkáimat tekintve 2007 óta foglalkozom önfejlesztéssel, mentorálással. Ezzel párhuzamosan és ezt folytatólagosan mind üzleti, életvezetési és sport coachként, wingwave® coachként tevékenykedtem.

Munkáim során ismereteket szereztem még management technológiában, szervezetfejlesztésben, vezetőfejlesztésben (hard és soft skillek fejlesztése) facilitálásban és kiscsoportos coachingban, asszertív kommunikáció fejlesztésében, egyéb felkészítő munkákban egyéni és csoportos szinten, valamint nyilvános előadások megtartásában több száz és több ezer ember előtt is.

Tevékenységeimmel, beleértve oktatói és kutatói munkámat, az alkalmazott coaching fogalmának megalapozásán fáradozom. Egyik tudományos célom a coaching területeinek megkülönböztetése a felhasználhatóság szempontjából, beleértve az elméleti, alkalmazott és kutatási irányzatokat. Ezt a tevékenységemet az Alkalmazott Coaching Akadémia® keretein belül végzem, ami mára egy nemzetközileg haladó szinten akkreditált, EMCC EQA Practitioner minősítésű intézménnyé vált.

Dr. Váradi Éva coach

Ha úgy érzed, hogy…

• változtatni szeretnél bármely életterületeden
• új gondolkodási mintákat és szokásokat szeretnél kifejleszteni
• életmódváltásban gondolkodsz
• egy boldogabb, teljesebb, kiegyensúlyozott életet valósítanál meg
• szeretnél hatékonyan célokat kitűzni és elérni azokat, akár egy magasabb vagy más minőségű életszínvonalat megvalósítani
• szeretnéd megtanulni a belső és külső konfliktusokat kezelni
• nagyobb önismeretre, önbizalomra, önbecsülésre vágysz és tisztán látni Önmagaddal kapcsolatban
• szeretnéd lezárni a múltat és nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőre
• szeretnéd észrevenni és kihozni a legtöbbet a lehetőségeidből, a körülményeidből, önmagadból
• szeretnél vezetőként vagy vállalkozóként érvényesülni
• szeretnél a kiégés jeleivel sikeresen megküzdeni és/vagy megelőzni azokat
• hobbistából versenyzővé szeretnél válni
• versenyzőként mentális képességeidnek fejlesztése a cél
• szeretnéd a stressztűrő, kudarctűrő képességed fejleszteni
• elégedett lenni önmagaddal
• lelki és mentális egészségmegőrzésben gondolkozol

akkor keress bizalommal!

Tanulmányaim

study house psychology

Kendal Publishing Limited

Psychology Advanced

London

The University of Chicago logo

The University of Chicago

Neurobiology Department

The Brain

Chicago, online course

LABA logo

LABA

Szervezetfejlesztés és változásmanagement

Budapest

wingwave coaching

Besser-Siegmund Institut

wingwave® coach képzés, limbikus módszer továbbképzés

Budapest

lemma coaching

Lemma Coaching

Akkreditált coach képzés

Teamcoaching és facilitálás továbbképzés

Budapest

Oxford Brookes University logo

Oxford Brookes University

Coaching Supervision Programme

Oxford

Karen E Wells logo

Dr. Karen E Wells

Professional Fully Accredited NLP Certification

CTAA accredited online course

Stanford University logo

Stanford University

Organizational Analysis

Stanford, online course

University-of-Princeton-Logo

Princeton University

Buddhism and Modern Psychology

Princeton, online course

Mások mondták

Nagyon szépen köszönöm és büszke vagyok, hogy részt vehettem a képzéseden. Nagyon sokat kell még tanulnom, de a szépségét megmutattad az órák folyamán.
A munkád iránti tisztaság, lelkesedésed a coach irányába tapogatót is magabiztossá teszi, hogy ne adja fel. Gyakorlatias óráid, akár apró részletekre is rámutatva segítik a kezdő ifjonc elindulását a szakma világába.

Szatmári Bernadett

gyermekfejlesztő, coach

Maximálisan elégedett vagyok, hogy iskolaválasztásban a szívemre és az eszemre is egyaránt hallgattam: Évi sugárzóan inspiráló személyisége, könnyed, közvetlen stílusa, természetessége, többezer órás coaching tapasztalata, valamint az akadémia által ígért, nemzetközi akkreditációval minősített magas szakmai színvonalú tudástranszfer pontosan olyan kombó, amire most szükségem volt ahhoz, hogy mélyítsem tudásom és szintet lépve fejlődjek a szakmámban. Az Akadémiát tiszta szívemből ajánlom kezdő és már gyakorló coachoknak egyaránt!

Maczkó-Dörnyei Nóra

szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner, coach

Mindig élvezettel hallgattalak az órákon, első perctől fogva hiteles és tapasztalt szakembernek ismertelek meg, látszik, hogy szereted amit csinálsz és amit lehet, át szeretnél adni a hallgatóknak. Hétről hétre következetesen magas színvonalú órákon vehettem részt, az elméleti tudást gyakorlatias példákon keresztül bemutatva, ezzel is szemléltetve a technikák alkalmazhatóságát, arról nem is beszélve, hogy itt valóban az alkalmazáson volt a hangsúly, hiszen az eszközök gyakorlása minden órán kiemelt fontosságot kapott, amiből sokat tanultam.

Inhoff-Vass Violetta

pszichológia MSc

Nagyon szépen köszönöm, hogy Tőled tanulhattam! Nehezen tudom összefoglalni, hogy mi mindent adott nekem ez a kurzus… Megindított egy önismereti úton, amelynek, tudom, soha nem lesz vége. Olyan elméleti alapokat kaptam, amire bátran tudok építkezni, akár coach-ként, akár a magánéletemben. Mindig kíváncsian vártam a péntek délutánokat és minden esetben érdekes, hasznos tudást kaptam. Hiányozni fog a kurzus. :)))

dr. Fabók Katalin

ügyvéd

Alkalmazott Coaching Akadémia®

alkalmazott coaching akadémia logó

Mit jelent az alkalmazott coaching?

Mint tudjuk, a pszichológia tudományban megkülönböztetik a kutatási pszichológiát, az elméleti pszichológiát és az alkalmazott pszichológiát. A coaching azonban, mint körülbelül 40-50 éves tudomány még most érkezett el oda, hogy elkezdjen különbséget tenni az alkalmazhatóság nézőpontjából. A tapasztalatom, hogy vannak remek módszerek, amik a gyakorlatban már nehezebben kivitelezhetők, emellett rugalmatlanná tehetik az ülés menetét, amitől az ügyfél nem biztos, hogy elég komfortosan érzi magát, ami a folyamat megakadásához vezethet. Ezeknek azonban komolyan igazolt elméleti háttere van, ezért jogosan lehetne ez az elméleti coaching. A coaching kutatása már létezik, ami nevezhető kutatási coachingnak és amiben az EMCC keretein belül magam is részt veszek önálló kutatási projektekkel. Az elméleti coachingtól viszont jogosan elválhat a gyakorlati, avagy alkalmazott coaching, hiszen alkalmazhatónak, avagy gyakorlatinak azt nevezem, ami szinte minden körülmények között működik a gyakorlatban és bizonyíték alapú, vagyis nem a coach megérzései, hanem a jól megtanult elméletre alapozott, az ügyfél elmondásából többszörösen kihallatszó bizonyítékokra alapozza a soron következő kérdést, beleillesztve azt a coahing keretekbe és összefésülve a coaching etikával.

EMCC EIA senior coach

KAPCSOLAT

Adatkezelés*:

15 + 1 =